Regényem

I. Fejezet-Kihívás

Még ki sem nyitottam a szemem, valami jó illatot éreztem és és bár meled volt, egy sötét,kényelmetlen helyen feküdtem.

Az első amit megláttam egy nagy sötétpej kanca volt, bal hátsó lábán hosszú fehér kesely húzódott, orrán pedig apró fehér foltocska, melyet én is jól örökítettem. Ő volt az én anyukám. Meleg,barna szemeivel engem figyelt ezzel eszembejuttatva milyen éhes is vagyok. Fel kellene állnom. Súgta egy hang belülről,de én olyan fáradt vagyok. Kinyújtottam esetlenül hosszú lábaimat és elterültem a koszos szalmán. Anya aggódva nézett rám. Megérintettem az orrom hegyével a legközelebbi lábát "Nincs semmi baj, csak nagyon fáradt vagyok" Azt hittem ennyi elég lesz és pihenhetek egy kicsit,hiszen alig tíz perce,hogy megszülettem és még csak hajnali három óra lehet. Anya türelmetlenül megbökött. Sóhajtottam, majd megadóan megmozgattam lábaim, magam alá húztam őket és megpróbáltam feltápászkoni, de nem sikerült. Anya ismét megbökött, én meg újrapróbálkozam, de ügyetlen kis patáim kicsúsztak alólam. Gúnyos nyerítést hallottam a hátam mögül. Ekkor vettem észre, hogy nem csak mi vagyunk az istállónak nevezett építményben.